Mindaddig, amíg az ember az élettől valamiféle jutalmazást, vagy méltányosságot, esetleg ítéletet remél, addig óhatatlanul igazságosnak vagy igazságtalannak fogja tartani a saját tapasztalat szerint. Pedig az élet nem igazságos, de nem is igazságtalan. Néma közönnyel lép át ezeken a fogalmakon. 

Az "áldozatok" végső menedékként abba kapaszkodnak, hogy "rossztevőiknek", tehát azoknak, akik "érdemtelenül" sikeresek, ha más nem, de rossz haláluk lesz. Milyen sovány vigasz, milyen sovány elégtétel! A halál módja mint végső ítélet!