Péter szándéktalan udvariassággal állította meg egy lány ismerősét az utcán, hogyléte és holléte felől érdeklődve. Az ismerőssel sétálgató barátnő addig valahogy elkerülte a figyelmét, ám mire észlelte, túl késő volt, és benne találta magát egy helyzetben, amit mindig is szeretett volna elkerülni. A barátnő ugyanis nagyon nagy hatással volt rá, talán túlzottan is. Az ismerős szinte teljesen háttérbe szorult a beszélgetésben. Péter belül feszengett, és zavarta, hogy nem ura a helyzetnek, de az ösztönös és mélyről jövő szimpátia magával sodorta.
Amikor elköszöntek, tudta, hogy ez a felbolydultság végigkíséri majd az egész napját, ám mégis örült, hogy megszabadult, és nem kell leplezetlen rajongással beszélgetnie. Dühös volt magára, mégis utánanézett a két távolodó lánynak. A lányok meg sem fordulva egymás között beszélgettek, és hangosan felnevettek, majd beléptek az üzletbe.
Péter leszegte a fejét, mert érezte a nevetés jelentését. Ismerte ezt a nevetést, és gyűlölte.
