Van igazság, vagyis válasz az alapvető kérdésekre: miért, mi okból, honnan, hová, mi történt? Minden esetben van, csak nem hozzáférhető, vagy csak nagyon nehezen, ha egyáltalán - azonban attól, hogy valami nem hozzáférhető, még létezik, létezhet. Van egy maroknyi ember, akiknek az objektív igazság a mindene, és egész életükben kérdéseket tesznek fel, és válaszok után szaladgálnak, hogy azután végül belezuhanjanak valamiféle szkeptikus enerváltságba. Ugyanakkor mások már eleve nem firtatnak kérdéseket, és a relativizmus kényelmébe menekülnek.

Az igazság természetesen lehet egészen triviális - "miért hagyott el a szerelmem?" -, és lehet elvont, filozófiai - "mi a létezés?".

A mindennapi élet szempontjából az igazság, bármiféle igazság másodrendű - illetve csak akkor fontos, ha az ember személyes igazságáról van szó. Másokéval szemben természetesen már mindenki sokkal nagyvonalúbb. 

Ahhoz, hogy egy ember boldoguljon, biztonságban érezze magát, elegendő, ha a maga számára kielégítő válaszokat talál az eseményekre, nem  kell, hogy azok igazak is legyenek. Elég, ha igaznak tűnnek.

Természetesen ez sem ennyire egyszerű. Mindennapi tapasztalat, hogy érdekből, hazugságból, gyengeségből, butaságból az emberek védekeznek a valóság/igazság ellen, és bezárkóznak a saját válaszaikba - nem hallván meg mások másféle válaszait. Ennek végpontja a monománia, a teljes elszakadás a valóságtól, a rögeszmék hatalma.