Mindennapos beszédfordulat, hogy a nekünk nem tetsző, ellenszenves, számunkra érthetetlen ("fura") embereket elmebetegnek, skizofrénnek, pszichopatának, ideggyengének minősítjük. Ezen minősítések tapasztalatom szerint nem nélkülözik az érzelmi töltetet, az ellenérzést, annak vágyát, hogy az illető eltűnjön.

Nem az a visszatetsző ebben, hogy pszichiátriai ismeretek nélkül, a fogalmak valódi jelentésének ismerete nélkül bélyegzünk meg másokat eképpen, hanem az, hogy olyan jelzőket használunk negatív jelentéssel, amelyek valójában nem azok - nem feltétlenül azok.

A mentális, szellemi defektusok jó része ugyanis tragikus folyamat eredményeként jön létre, és a kisiklott embereket jellemzi. Az irántuk érzett ellenszenv és megvetés alapvetően nem különbözik attól a fajta mentalitástól, amelyet általános iskolában tapasztalhatunk a gyengékkel, butákkal, kövérekkel szemben. Egy bűnös iszony és rosszindulat mutatkozik meg ilyenkor, amely mentes a szolidaritás, az empátia érzésétől, és büntetni, üldözni, elüldözni akar.

Hogy mennyire sötét az a lelkiség, amely ebben kézzelfogható, jól látható abban a gyakorlatban, amikor a hatalom, az önkény, az ellenfeleit pszichiátriai eszközökkel és terminológiával bélyegzi meg, és vonja ki a forgalomból.